November végén jártunk, és én már két hete köhögtem. Nem a szokásos megfázás, hanem az a fajta száraz, velejáró, amitől az ember éjszaka is felkel. A háziorvos mondta, hogy kellene egy mellkasröntgen, de a magánba nem volt pénzem, az állami meg három hét várakozás. Addig is vettem egy doboz köptetőt, és próbáltam túlélni a műszakokat a gyárban. Ahol amúgy is alig kerestem annyit, hogy a rezsit és az albérletet összekaparjam.
Karácsony közeledett. A kisfiam, Máté, most lesz öt. Minden nap kérdezte, hogy jön-e a Mikulás. A feleségem, Anikó, már november közepén összeírta, mit kéne venni: egy Lego rendőrállomást, egy pizsamát meg egy társasjátékot. Olyan 25-30 ezer forint körül. Nekem a számlámon épp 12 400 forint volt. És még két hét a fizetésig.
Egy este, amikor a köhögés miatt úgysem tudtam aludni, elővettem a telefonom. A gyárban a fiatalabb srácok néha mutogatták egymásnak, hogy mivel szórakoznak. Nem figyeltem oda. De aznap este, a sötét nappaliban, a kanapén fetrengve, rájuk gondoltam. És arra, hogy nekik mindig van pénzük valamire. Letöltöttem az első kaszinós appot, amit a kereső kiadott. Nem volt meggyőző. Aztán egy másikat. Aztán a harmadiknál megláttam a vavada app lehetőséget.
Nem volt nagy feltűnés. Az ikon egyszerű, a letöltés gyors. Nem kért semmi extra engedélyt, ami gyanús lett volna. Regisztráltam, de nem fizettem be semmit. Az első este csak nézelődtem. Milyen játékok vannak, hogy működnek, mennyibe kerül egy kör. A vavada app felülete nem volt túlbonyolítva. Olyan, mintha direkt azoknak találták volna ki, akik nem értenek hozzá. Pont nekem való.
Másnap, munka után, a buszon töltöttem fel először pénzt. Hatezer forintot. Annyit, amennyit egy hétvégi ebédre szán az ember. A lány a pénztárnál látta, hogy mit csinálok, de nem szólt semmit. Hazamentem, bekapcsoltam a wifit, és megnyitottam az appot. Nem volt nagy terv. Csak annyi, hogy este tíz óráig játszom, aztán fekszem.
Az első fél órában semmi. Apró nyeremények, amiket azonnal visszaadtam. A hatezerből lett négy. A négyből három. Aztán váltottam egy másik játékra, ahol valami dzsungeles téma volt. Majmok, banánok meg egy arany templom. A negyedik körben a gép kiírta, hogy bónusz. Kaptam tizenkét ingyenes pörgetést. Az első három semmi. A negyediken megjelent egy vad szimbólum, ami mindent összeszedett. 3 200 forint. A hetediken újra. 5 400 forint. A tizenkettedik pörgetés végére a számlámon ott virított 14 600 forint.
Kivettem az eredeti hatezret. Most már csak a nyereménnyel játszottam. Tudtam, hogy ez a szabály: a saját pénzedet sose kockáztasd. De az appban ez olyan egyszerű volt. Egy gomb a kivételhez, egy gomb a folytatáshoz. A vavada app-ot nem kellett zsebre tennem. Ott volt a telefonomban, mindig kéznél.
A harmadik este volt a legnagyobb. Máté már aludt. Anikó a kanapén nézett egy sorozatot. Én meg a konyhaasztalnál ültem, a telefonom támasztottam a sótartó mellé. Újra beléptem. Nem a nagy tételek vonzottak. Hanem az a furcsa érzés, hogy tegnap is sikerült. Hátha ma is. Feltöltöttem a tegnapi nyeremény felét, hétezret. Aztán beültem egy élő blackjack asztalhoz. Nem értek hozzá, de a szabályokat gyorsan megtanultam. Az osztó egy kedves, szőke csaj volt a videóban. Minden körben mutatta a lapokat.
Az első kézben kaptam egy tizest meg egy hatost. Az osztónál egy király volt. Mondom, lapot kérek. Jött egy négyes. Húsz. Nyertem. A második körben is. A harmadikban is. A negyedikben már kicsit többet mertem. Ötezret tettem fel. Nyolcast kaptam és egy kilencest. Az osztónál egy hetes volt. Álltam. Az osztó húzott egy négyest, majd egy tizest – huszonegy. Döntetlen. Nem nyertem, de nem is vesztettem.
Az ötödik körben megtettem a végzetes lépést. Az addigi nyereményem, 12 400 forint, mindent fel a tétre. Tudtam, hogy ez hülyeség. De valami azt súgta, most vagy soha. Kaptam egy ászt meg egy királyt. Azonnal blackjack. Az osztó előtt egy ötös. Aztán húzott egy tizest – tizenöt. Újabb lap – egy hetes. Huszonkettő. A gép kiírta: + 31 000 forint.
Ott ültem a konyhában, a kezemben a telefonom, a szívem úgy vert, mintha végigfutottam volna a falut. Nem mertem megmozdulni. Anikó bejött, kérdezte, mi van. Nem tudtam elmondani. Csak megmutattam a képernyőt. A vavada app-ban ott villogott az egyenleg: 47 300 forint.
Másnap nem mentem dolgozni. Kivettem az összes pénzt. A boltban megvettem a Lego rendőrállomást, a pizsamát meg a társasjátékot. Maradt még egy rendes vacsorára is. Anikó sírt a konyhában. Nem a pénz miatt. Hanem mert a semmiből, a köhögős, szar november végén, valami összejött.
Azóta letöröltem az appot. Nem azért, mert rossz. Hanem mert tudom, hogy legközelebb nem biztos, hogy sikerül. De azt az egy hetet, amikor a telefonomban hordtam a szerencsém, a vavada app segítségével hoztam haza a karácsonyt – azt senki nem veszi el tőlem.
